Néhány évtizeddel ezelőtt még Európa több folyójában, Ázsiában pedig a Sárga folyóban (Huangho) is éltek, de ma már csak a Tisza maradt számukra az utolsó menedékhely, melynek alsó szakaszán minden év június derekán, a késődélutáni órákban még tömegesen rajzanak. Ilyenkor a folyó agyagos medrű szakaszain a víz színén megjelennek a csúnyácska lárvák, melyekből néhány perc múltán előbújnak a törékeny, szárnyas, színes rovarok. Rövid röpködés után a part menti növényekre (esetleg csónakokra, vagy akár emberekre) kapaszkodnak, és remegő testtel kibújnak a vékony, fehér „ingecskéjükből”. Ezek a hímek, melyek csak ekkor válnak szaporítóképessé.

Valamivel később megjelennek a nőstények lárvái, belőlük is kirepülnek a szárnyas, párzásra érett nőstények, s ekkor veszi kezdetét a „násztánc”, a párzás, mely után a hímek rövidesen elpusztulnak. A nőstények még röpködnek egy ideig, majd a vízre ereszkednek, lerakják 6-7000 apró petéjüket, és elpusztulnak.

A megtermékenyült petékből két-három hét múlva kikelnek a parányi lárvák, beássák magukat az agyagos mederfalba, és ott fejlődnek 3 évig, miközben húsz alkalommal vedlenek. A víz szállítja hozzájuk az apró táplálékot és az oxigént.