Augusztus 20-a az államalapítás és Szent István király emlékünnepe. A hagyományok tisztelete mellett közösségünk értékeinek megőrzésére is törekszünk a legnagyobb és legnépszerűbb nyári rendezvényünk szervezésekor.
Bízunk benne, hogy az egész család megtalálja a magának való programot ezen a délutánon!
Augusztus 16., szombat
19.00 óra: Kiállításmegnyitó a Dobó Tihamér Képtárban
Vendégünk a tóthfalusi tájház
A kispiaci után ebben az évben a tóthfalusi tájház mutatkozik be városunkban. A tárlat anyaga régi használati eszközöket, díszeket, ruhákat, a paraszti mindennapok eszközeit, tárgyait mutatja be.
A kiállítás augusztus 17-én, vasárnap 16 és 20 óra között látogatható, majd az azt követő két hétben a galéria rendes nyitvatartási idejében.
Augusztus 17., vasárnap
8.30 óra: Katolikus szentmise a Szent Őrangyalok-templomban
9.45 óra: Kenyérszentelés a pravoszláv Szent Mihály Arkangyal-templomban
16.00–19.00 óra: Miénk a park! ‒ gyermekprogramok és kézműves foglalkozás a kisparkban a Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény és az oromi Zengő Tájház Nők és Fiatalok Kézműves Egyesülete közreműködésével
16.00‒18.00 óra: Gólyalábas felvonulás, zsonglőrködés, kikiáltás a rendezvény területén az Artist Company Társulattal
16.30-17.00 óra: Rozsdás, a kisróka kalandozásai – Rókus Zoltán bábelőadása
17.00 óra: A Kiskalász zenekar koncertje
A 2009-ben alakult népszerű magyarországi gyerekzenekar megzenésített versekkel lépett először színpadra, majd már saját dalokkal két aranylemez birtokosai is lettek.
2021-ben megjelent a Nyuszimotor, 2023-ban pedig a Gyertek, menjünk Betlehembe című hagyományőrző lemezük.
A Kiskalász a legnagyobb magyarországi fesztiválok visszatérő fellépői, de örömmel látogatnak határon túli vidékekre is.
18.00‒18.30 óra: Ringató foglalkozás Hardi Klemm Katalinnal
18.30 óra: Gáspár Laci műsora
Gáspár Laci az egyik legsokoldalúbb és legnépszerűbb magyar előadó, aki énekesként, dalszerzőként és televíziós személyiségként egyaránt kiemelkedőt alkotott.
Magyarkanizsán a legismertebb slágereit gitárkísérettel adja elő.
19.00 óra: A Legszebb kenyér verseny díjkiosztója
19.15 óra: Ünnepélyes kenyérszegés: az új kenyér megszentelése, polgármesteri beszéd és kenyérosztás
20.00 óra: A Pesti Party Showband koncertje
Az idei rendezvény sztárvendége immár 25 éve koncertezik töretlen sikerrel Magyarországon és azon kívül.
Koncertjeiken népszerű előadók közismert dalait játsszák, olyanokat, amelyeket mindannyian szeretünk és szívesen éneklünk.
Az együttes az elmúlt két és fél évtizedben bejárta szinte egész Európát, de többször koncerteztek Afrikában is.
Magyarkanizsára régi és új slágerekkel érkeznek. A felhőtlen szórakozás garantált!
22.00 óra: Ünnepi tűzijáték
A rendezvény támogatója a Tartományi Regionális Fejlesztési, Régióközi Együttműködési és Helyi Önkormányzati Titkárság.
A programok mellett egész délután kirakodóvásár, gazdag és minőségi étel- és italválaszték várja a látogatókat.
Ünnepeljünk együtt, közösségben!