A Kiserdő egy kortárs norvég dráma, mely a szerzői instrukció szerint „gyerekekről, de nem gyerekeknek szól. Felnőttek játsszák, nem gyerekes stílusban. Ami fáj, az igazán fáj, ami öröm, igazi öröm, gyerekeknél, felnőtteknél egyaránt. Ez a legfontosabb.” Egy kislány nyomtalan eltűnésének története, mely rámutat az erőszak természetére.
A Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium DIDE Társulatának vendégjátéka, amely – mint a legjobb kísérleti forma – a Középiskolások Szín-, Film- és Képzőművészeti Vetélkedőjén a Kosztolányi Dezső Színház különdíjában részesült, míg játszói, Bába Kristóf elnyerte a legjobb férfi-, Sitkei Zille pedig a legjobb női színésznek járó díjat.
rendező: Körmöci Petronella
A szereposztás:
Julie Nilsen – Lajkó Bianka, Jonas – Bába Kristóf, Knotten – Sitkei Zille, Toralf – Vanger Gréta, Martine – Kis Bicskei Edina, Signe – Sörös Viktorija, Björg – Bacsó Zsanett, Monsemann – Sebők Norina, Tom – Varga Szitár Hanna, Anitra – Giric Dorka, Kis Morgan – Perpauer Dániel, Kirke – Orčić Alex
Díszlet, jelmez, hang, fény: Csernák Lara, Kiss Leila
A belépés díjtalan.