Tájékoztatjuk, hogy a hellokanjiza.rs honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Rendben

Szent Őrangyalok – római katolikus templom

A plébániát 1750-ben alapították, azelőtt a szabadkai ferencesek lelkipásztorkodtak ezen a területen. A templom 1768-ban épült. A 48-as szabadságharc idején leégett a város ostromakor.

1857-ben felújították, 1911-ben bővítették és felújították, majd 1934-ben újrafestették. A belső tér ismételt felújítására 1992-ben került sor, míg 2002-től folyamatosan végzik a külső homlokzat felújítását, illetve tetőcsere is történt az önkormányzat támogatásával. A későbarokk klasszicizáló stílusban épült templom, népszerű nevén a „Nagytemplom” tényleg nagy: hossza 62 m, szélessége 15 m, míg a torony 48,5 m magas, melyben 5 harang szólítja meg a hívőket. A templom a közvetlen városközpontban helyezkedik el. A templomkertet szobrok díszítik, amelyek közül a leghíresebb a Szentháromság szobor, amelyet a magyarkanizsai Bata család emeltetett 1891-ben. 126 éve ugyanazon a helyen áll.

2019-ben újjáépítették a templom orgonáját, amely a XVIII. század végén készült. A restaurálás egy évig tartott. A felújítás során megőrizték azokat az egységeket a régi orgonából, amelyek még eredeti állapotukban is megfelelőek voltak. Megőrizték például az első manuált, mely szintén a XVIII. század végén készült. Az orgona újjáépítését a magyarországi Taksonyban végezte el Varga László. Írásos emlék nem maradt fenn az eredeti orgona építőjének kilétéről, ám a becslések és az orgona építésének módja szerint valószínűleg Mertz Ádám készíthette. A felújítás és bővítés költségeit, a szükséges 40 ezer eurót, az egyházközösség, valamit magánszemélyek, vállalatok és Magyarkanizsa község önkormányzata közösen vállalta magára.

Mise időpontok:

Minden nap: 6,30 óra

Vasárnap és ünnepnapokon: 8,30 óra

Délutáni mise vasárnap és ünnepnapokon nyári időszámítás idején: 18,00 óra

Délutáni mise vasárnap és ünnepnapokon téli időszámítás idején: 17,00 óra

Az istentisztelet nyelve magyar.

Bejelentett csoportok bármikor megtekinthetik a templombelsőt.

A plébánia iroda nyitvatartása:

hétfőtől szombatig: 8-12 óra között

hétfő, kedd, szerda: 15-17 óra között

Elérhetőség: +381244877832

Szent Őrangyalok – római katolikus templom

Időpont egyeztetés+381244877832
    Nyitvatartás
    Zárva
  • Hétfő:
    • 08:00-12:00
    • 15:00-17:00
  • Kedd:
    • 08:00-12:00
    • 15:00-17:00
  • Szerda:
    • 08:00-12:00
    • 15:00-17:00
  • Csütörtök:
    • 08:00-12:00
  • Péntek:
    • 08:00-12:00
  • Szombat:
    • 08:00-12:00
  • Vasárnap:
    • Időpont egyeztetés szükséges
CímMagyarkanizsa
Események
  • Mar
  • 31
  • 2024

Turisztikai térkép