A régészeti leletek arról tanúskodnak, hogy az ún. a Tisza-parton, a mai Halász tér környékén már a bronzkorban létezett település. Az emberi lakhely kialakulását a Tisza közelsége és gazdagsága, az átkelőhely tette lehetővé, valamint az északi-déli, nyugati utak kereszteződése.
Kanizsa neve valószínűleg szláv eredetű, a knez, knezsev szavakból vezethető le, de arról nincs adatunk, hogy elsődlegesen mire vonatkozott: vízfolyást, például patakot, birtokot, esetleg a knez, kenéz, vagyis az ispán székhelyét jelentette-e. Ezekből az alapszavakból származik a Kenesna, Canisa, Kenese, Kanisa, Kanjiža, Kanizsa is.
Velebit déli határán találták meg az első bronzkori és szarmata sírokat. Összesen 108 sírt tártak fel.
A vaskorban (i.e. kb. 1000-től kb. időszámításunk kezdetéig) a kelták térhódításával párhuzamosan a dákok nyugati irányba kezdtek vonulni. Ebből a korból 1971-ben Magyarkanizsa főutcáján az alapozási munkálatok során az építőmunkások egy csontvázas sírt találtak.
A szarmata korszakból (I-IV. század) telep nyomok vannak Horgoson és a Kispiactól Oromhegyesig húzódó magasparton valamint Adorjánon. Több sírhelyre is leltek Magyarkanizsán és jeleztek sírokat Horgosról és Oromhegyesről.
A népvándorlás kora – Attila uralkodásának ideje alatt a vezető hun törzs központi szállásterülete a Tisza dél-magyarországi és vajdasági szakasza mentén terület el, és a fővárosa feltehetően valahol Zenta és Szeged között volt. Az idő tájt sohasem tapasztalt forgalom zajlott erre felé. Kelet, nyugat és dél találkozott Attila udvarában. Hiedelmek szerint Attila koporsója vagy a Tisza ezen szakaszán található, vagy valamelyik domb/bucka alatt nyugszik e tájon.
Az avarkori leletek igen gyakoriak a község területén. Temetőt tártak fel Magyarkanizsán, a mai színház területén és Horgoson.
Magyarkanizsa területe évszázadokon keresztül nagy történelmi események színtere volt. A népvándorlás korát a szlávok lakta terület elfoglalása fémjelezte a magyar törzsek részéről a IX. században.
Magyarkanizsa neve írásban először Anonymus, III. Béla névtelen jegyzőjének krónikájában szerepel. A középkori okiratos források szerint Kanizsa királyi birtok volt, 1093-ban pedig a pannonhalmi Benedek-rendi apátsághoz került a Miroth nevű halastóval egyetemben. A tatárjárás előtt a településnek az 1240-es összeírások alapján kb. 135 lakosa volt. A tatárjárás, majd a törökdúlás idején településünk teljesen elpusztult, helyette a korabeli források is csak Feuldvárat, azaz Földvárat említik. A zentai csata idején Marsigli osztrák térképész tábornok is bejárta a környéket, és megalkotta a Földvár térképét, amelynek másolata a Halász téri emléktáblán ma is látható.
Kanizsát az okleveles források közül CNESA néven először I. (Szent) László (1077-1095) magyar király nevében kibocsátott oklevélben említik. Az oklevél eredeti példányát a Pannonhalmi Főapátságban őrzik. Megbecsült voltára utal, hogy ezüst tokban tartják. Az oklevél megerősíti Salamon királyának (1063-1077), László elődjének a magyar trónon a pannonhalmi apátság részére tett adományt.
Mária Terézia (1740-1780) kiváltságlevél bevezetőjében a Tisza menti szerb határörző katonák azon érdemeiről emlékezik meg, amelyekkel a francia, a bajor és a porosz háborúkban kitűntek, de azokra is, akik merték vállalni a határőr vidék polgárosítását is és nem költöztek el otthonaikból. Mindezt meghálálni akarván a királynő 20 pontban szabályozza a Tisza menti kamarai kerület jogállását, adminisztratív és gazdasági életét.
A Tiszai korona kerület harmadik kiváltságlevelében (1800.) Kanizsa, Becsével és Zentával együtt mezőváros lett. A mezővárosi privilégium szerint Kanizsa vásárának időpontja május 1. és szeptember 19., a heti vásárok ideje pedig minden csütörtök (mind a mai napig csütörtökön van nagy piac).
